Kedves Látogató!

Keszeg község önkormányzata nevében nagy szeretettel köszöntöm Önt honlapunkon!

Keszeg község Nógrád megyei település, Nógrád és Pest megye határán fekszik, Budapesttől 50 km-re. A község három útvonalon közelíthető meg: északról Rétság, dél-nyugatról Vác, dél-keletről Aszód irányából. A falut rendszeres autóbusz járatok kötik össze Vác várossal, Budapesttel, illetve a szomszédos településekkel. Jelenleg 715 lakosa van községünknek, mely az elmúlt időszakban lassú, de folyamatosan emelkedő tendenciát mutat.
Falunkban teljes a közműellátottság (víz, gáz, csatorna) és minden lakó számára biztosított a vezetékes telefon, a kábeltelevízió és a szélessávú Internet használatának lehetősége.

Intézményeink teljes egészében felújítva állnak az itt lakók szolgálatában.

Szándékunk szerint aki vendégként látogat a honlapra, segítséget kap abban, hogy jobban megismerje az itt élő emberek mindennapjait, a település történetét, gazdasági, kulturális életét, a földrajzi elhelyezkedésének köszönhető kedvező adottságokat. Mindazon értékeket, amelyekre mi, keszegiek oly büszkék vagyunk.

Reményeim szerint a honlapunkon fellelhető információk meggyőzik Önt arról, hogy érdemes településünket személyesen is felkeresni, kirándulást tenni a falut körülvevő festői környezetben, részt venni programjainkon, és megtapasztalni Keszeg község lakóinak vendégszeretetét.

 

Szeretettel várjuk Keszegen!

 

Csiri Csaba
polgármester

 

"Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom."

(Radnóti Miklós: Nem tudhatom...)