Kastélyért iskolát - iskolaavatás Keszegen

Az eredeti cikk: www.papiruszportal.hu
Szerző: Lehotka Gábor, képek: Fehér Tibor
2007. augusztus 20. 6.42

Az
utóbbi években az oktatásban nem az építésé, az iskolaavatásoké volt a
fő szerep, hanem a „racionalizálásé": a bezárásoké, összevonásoké,
fizetőssé tételé, elbocsátásoké. Ez hatványozottan érintette a
kistelepüléseket, amelyeknél nincsenek tartalékok, nincs mit
összevonni, s a meglévő szűkös keretből a nem sok intézményt
fenntartani is csodaszámba megy. Ezért is kell örülni minden építésnek:
szívet melengető iskolaavatás zajlott a Nógrád megyei Keszegen
augusztus 19-én, ahol végre eladták a falu egyre rosszabb állapotba
kerülő nevezetességét, a Huszár-Purgly-kastélyt, s a kapott összeg egy
részéből új, modern iskolát alapítottak.

Keszeg

A
Nógrád megye déli csücskénél lévő falut egy 1224. évi oklevélben
említik először. A török időkben a még színmagyar település
elnéptelenedett, pusztásodott. Az újratelepítés éve, 1716 a levéltári
adatok alapján Koháry István országbíró nevéhez fűződik. Az
irtványfaluba egyre több tót földműves érkezett, akik kezdetben
adóelengedés fejében újra művelhetővé tették a területet. A gyors
fejlődésnek az is kedvezett, hogy eleinte nem lakott helyben a
földesúr, így a lakosság nagyobb szabadságot élvezhetett. Ez az ideális
helyzet a Huszár család megjelenésével megszűnt: a megyei tisztes
középbirtokos család kúriát épített a század végén, majd bővítette, s a
19. században már a templom alatti családi kriptába is temetkezett.
A
család romló anyagi helyzetén a húszas években a kastély eladásával
próbált javítani, a vevő, a következő birtokos a Purgly család volt,
melynek feje a harmincas években agrárminiszteri címig vitte. Modern
birtokot vezettek, ám jött a világháború, s menniük kellett (a
miniszter brazil feleségével még tudtam levelet váltani, szülőhazájába
települt). A 7-800 lakosú faluval az új rendszerben ugyanaz történt,
mint az országban más kistelepülésekkel: államosítás-kolhozosítás
következett, közös tanács fennhatósága alá került. Az egyetlen önálló
(általános) iskolát, amelynek felső tagozatába eleinte jártak a még
kisebb szomszéd faluból, Ősagárdról is, körzetesítették, s már csak az
alsó tagozat maradt - a kastélyban. Nekünk teljesen természetes volt,
hogy ebben az épületben tanultunk, a magas, nem erre célra szánt
mennyezetről lógott például a mászókötél a tornateremnek kinevezett
egyik helyiségben. Az angolkertben évszázados fák alatt fociztunk,
sokszor futballkapuként is szolgáltak azok a fenyők, amelyek alatt a
legenda szerint a Keszegen sokszor megforduló, a Huszár családdal
rokoni kapcsolatban álló Madách Imre az Ember tragédiája egyes részeit
írta.
A rendszerváltás után a falu felébredt
Csipkerózsika-álmából, és saját kezébe vette a sorsát. Önálló
képviselő-testület alakult. A kistelepüléseknek kiírt pályázatokon
sikeresen szerepelt: azóta már a falunak vezetékes vize van, teljesen
csatornázott, a már nem olcsó gáz is a legtöbb házba be van kötve,
kábeltévé működik, s nemrég az 1756-ban épített Szent Imre-templom
tornyába egy műholdas átjátszót telepítettek, így az internetelérésre
is mód van. Ezek azonban csak az anyagi, tárgyiasult, infrastrukturális
eredmények. Legalább ilyen fontos, hogy a helyi önszerveződés is
megindult: kulturális egyesület alapult, a falu ünnepeket, közös
rendezvényeket tart; sokkal erősebb az együvé tartozás érzése, mint
1990 előtt.

A kastély és a régi-új iskola

Az
egyre rosszabb állapotú kastély eladása a rendszerváltás óta napirenden
volt, sokan aggódtunk azon, hogy vajon az lesz-e a sorsa, mint a nem
messzi Rád egy időben szintén iskolaként funkcionáló kastélyának, mely
azóta már ledobta tetőszerkezetét, s rohamos, visszafordíthatatlan
pusztulásnak indult. A kastély sorsát nem falubeliek is szívükön
viselik: egy építész a szakdolgozatát a kastélyról írta, s alapos
kutatás után a felújításról is elképzelései vannak.
Az épületet
végre idén sikerült eladni, s úgy tudni, turisztikai céllal vették meg,
szálló lesz belőle. Az érte kapott 60 millió forint, főleg, ha az
eszmei értékét tekintjük, nagyon kevésnek tűnik, de ha néhány évvel
csúszik az eladás, lehet, hogy már senkinek nem kellett volna.
A
befolyt pénz egy részéből (26,5 millió forint) a polgármesteri
hivatallal szemben egy volt iskolából (1945 előtt), majd pedagógus
szolgálati lakásból alakították ki az új iskolát.
Kora délelőtt
jártuk be az új intézményt, az ott sürgők éppen az utolsó simításokat
végezték, a nemzetiszínű szalag már az ajtón, a székek az egyelőre még
zord iskolaudvaron (később befüvesítik) már álltak. Belépve hangulatos
folyosó fogad: a falakon stílusosan archív felvételek, melyek iskolával
kapcsolatosak, osztály- és életképek. Felfedezem mindkét nagyapámat a
kastély előtt, egy másikon apám egyenszegény ruházatban, szigorúan
rövid, tüske hajjal minden fiú. Egy további képen Paál Jolán, egykori
tanító nénim, akinek egy mondatába és szúrós tekintetébe került, hogy a
ceruzát áttegyem a jobb kezembe, s azóta balkezes létemre jobbal is
írjak. Az ízléses és szép dekoráció Fehér Tibor munkája.
Az
épületben van tornaterem, öltözők, ebédlő, igazgatói, tanári szoba stb.
Talán sokaknak furcsa lehet, az egyik tantermen ez áll: „2. és 4.
osztály". Én is ilyen osztályban tanultam: egy tanító (néni) tartotta
az órát, az egyik osztálynak (az egyik padsor) hangos, a másiknak
(másik padsor) csendes órája volt egyszerre. Mondhatnánk, hogy ez nem
korszerű, nem hatékony stb. Igaz, azonban ekkora településeken nem
lehet elérni a minisztériumnak oly kedves osztálylétszámokat, a néhány
tucat gyereket csak így lehet összevonni. Mégis ugyanannyian
eljutottunk főiskolára, egyetemre, mint egy normál általános iskolából.
A szép, már csak belakásra váró épületen tehát nem fog múlni.

Avatás

Aki iskolát avat, bízik a jövőben.
Ünnepi
szentmisével, ám nem a legjobb időpontban, 11.30-kor kezdődött a
ceremónia. Gedeon József plébános megállapította, hogy ebben az
iskolabezárós, tanári állásokat megszüntető időszakban nagy öröm
iskolát avatni, egy kistelepülésen pedig különösen. Az istentisztelet
végén felszentelte és megáldotta az épületet. Ezután a polgármesteri
köszöntő következett. Majoros László, aki 2006-ban vette át a község
irányítását Petrik Sándornétól, elmondta, hogy az egyik szeme sír, a
másik nevet, hiszen el kellett adni a falu egyik jelentős értékét,
másrészt cserébe a környék legmodernebb iskoláját építhették föl. Arról
is szólt, milyen viták folytak a képviselő-testületben az
eladás-iskolaépítés kapcsán. Majd megköszönte minden közreműködő
munkáját. Szavalat és az iskolások műsora következett. A gyerekek
verset mondtak, furulyáztak, táncoltak, jó érzés volt tudni, hogy
tanítóik megfelelő környezetben pallérozhatják tovább az elméjüket. A
műsorszámok között mondta el köszöntőjét Arató Gergely, az OKM
államtitkára, aki röviden beszélt Szent Istvánról, a modern Európáról,
a tudás hatalmáról, a múltról és a jövőről, de nem beszélt az elmúlt
évek iskolabezáró, tandíjassá tevő, tanárelbocsátó intézkedéseiről, a
jelenről. Balla Mihály, a választókörzet országgyűlési képviselője nem
üres kézzel érkezett, egy számítógépet ajándékozott az iskolának.
Kovács Csaba, az Együtt Keszegért Baráti Társaság vezetője arról
beszélt, hogy a korábban elhangzott Reményik Sándor-vers refrénje
szerint kell tevékenykedni, nemcsak a templomot és az iskolát, hanem a
postát, az orvosi rendelőt, a gyógyszertárat stb. sem szabad hagyni
bezárni, hiszen ezzel a kistelepülések léte kerül veszélybe. Az
ünnepség végén a helyi asszonykórus énekelt, mindenki evett a
megszentelt új kenyérből, s végig lehetett járni a helyiségeket. Az
idősebbek keresték az ismerős arcokat a fotókon, és arra emlékeztek,
hogy annak idején ők is ide jártak, bár nem ilyen szép épületbe.
Felemelő érzés volt itt lenni, s tudni, hogy 2007-ben is lehet építeni,
még egy kistelepülésen is.
Aki iskolát avat, bízik a jövőben.

További képek